Cukormentes tojáslikőr karácsonyra

Mert egy kis karácsonyi koccintás a diétába is belefér! Szuper ajándéknak vagy a fa mellett, az ünnepi fények közepette elkortyolgatni.

Az egész a szóviccekkel kezdődött. Annyira elharapózott az irodában, hogy az asztalunknál szóvicc-adót kezdtünk el gyűjteni. Egy sima szóvicc: 20 forint, egy igazán fájdalmas, sokáig bizsergető nyomot hagyó szóvicc: 100 forint. Az összegyűlt pénzt pedig egy nemes célra: vodkavételre fordítottuk, amit mindig csapatépítőkön bontottunk meg. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy másfél éve vagyok a cégnél, és már a harmadik üveg vodkáravaló gyűlt össze aprópénzből. Apropó, az alkoholválasztásról pár szót: amúgy ha diétázik az ember, akkor nyilván nem annyira szerencsés alkoholt inni, de ha feltétlenül koccintani akarsz egyet, akkor a keto diétában leginkább a vodka javasolt, mivel – számomra meglepő módon – annak a legkisebb az alkoholtartalma.

No de! Az évvégi szekrény-, fiók- és közöshűtő-leltárnál jöttünk rá, hogy konszolidáltságunk miatt még maradt egy fél üveg vodka a hűtőben, és ezt valahogy kreatív módon kellene felhasználni. A klasszik tojáslikőr ötletét többen is bedobták, de én ugye cukrot nem fogyasztok, Esthi kolléganő pedig tejtermékeket nem.   

Így fejlesztettük ki Esthivel és Andival a mindenmentes* karácsonyi tojáslikőrt!

(*a mindenmentes természetesen az alkoholra nem vonatkozik.)

Hozzávalók:

8 dl mandulatej

6 tojás sárgája

3 púpos ek xilit

1 ek rum

1 ek vaníliaaroma

3 dl vodka

Fűszerek: őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg, szegfűbors – mindegyikből 1-1 kiskanálhegynyi

A tojás sárgáját a xilittel és a rummal habosra kevertük. A mandulatejet felforraltuk, hozzáadtuk a fűszereket és a vaníliaaromát, majd amikor kihűlt, hozzákevertük a tojásos keveréket és a vodkát. Visszatöltöttük a vodka palackjába, és hűtőben állni hagytuk pár órát.

Ha ajándéknak szánod, akkor egy csinos csatos üvegben príma meglepetés lehet a fa alatt! Csak el ne fogyjon már azon nyomban 😀 És teszteltük: már aznap is nagyon finom, szóval ha most elkészíted, akkor az már csodásan összeérik karácsonyra. Csin-csin!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Follow by Email
Facebook623
Instagram2k