Thai currys kókusztejes csirkeleves és pástétom

Igazából először csak a levesről akartam írni, de rá kellett jönnünk, hogy ez egy 2 az 1-ben recept! Ami ráadásul egzotikus fűszerezésű és szénhidrátszegény is. Kellhet több?

Tudom, tudom, már unalmas a sok vietnamizás, úgyhogy csavartunk egyet a dolgon, és thai curry csirkelevest, azaz Tom Kha Gai-t készítettünk 😀 Ha választanom kéne, hogy életem végéig a vietnami pho levest vagy ezt kéne ennem, nagyon nehezen tudnék dönteni, de mindenképp elégedett lennék a kimenetelével. Ha alacsony szénhidráttartalmú levesben gondolkozol, akkor viszont egyértelműen ez a nyertes, ugyanis a pho levessel szemben nem alkotja a recept lényegi elemét a tészta (bár én amazt is kiválóan és lelkesen tudom fogyasztani tészta nélkül alkalomadtán).

Hozzávalók 8 főre:

csirkehús (mi 6 felsőcombot és 4 szárnyat főztünk bele)

800 ml kókusztej (itt érdemes a szénhidráttartalomra figyelni, mi olyat használtunk, amelyikben 3.3 g CH volt 100 ml-ben)

2 ek curry paszta

1 citromfű szár

1 liter alaplé

3 db limelevél

2 ek halszósz

2 ek osztrigaszósz

2 db répa

1 fej brokkoli

kb 8 cm-es gyömbér

újhagyma

koriander

A répát hámozóval vékony csíkokra szeltük. A kókusztej fölét és a curry pasztát egy nagy lábosban kicsit pirítottuk. Ekkor került bele a citromfű és a csirkék, amiket addig forgatgattuk, amíg szintén meg nem pirultak. Majd belereszeltük a gyömbért, ezzel is rotyogott egy 5 percet. Aztán jött hozzá a maradék kókusztejlé, az alaplé, az osztrigaszósz és a halszósz. Ezt készre főztük, és a végén adtuk hozzá a limeleveleket, a felcsíkozott répát és a rózsáira szedett brokkolit, mert ezeknek pár perc elég, hogy megfőjjenek. Tálaláskor pár levél korianderrel és felkarikázott újhagymával hintettük meg. Családi ebédre főztük, úgyhogy semmi gondosan berendezett szett és művészi fotó, a tányér éles bevetésen volt, és a fényképezőgép utolsó kattanását követő 2 percen belül már ki is ürült.

A maradék leves a téli hűtőben (=az erkélyen) egészen besűrűsödött, megállt benne a kanál, úgyhogy adta volna magát, hogy főzzünk mellé rizst, és együk meg ragunak – HA ennénk mostanában rizst. De mivel ez a szegény pára is a ketogén diéta áldozatául esett, és elfeledetten bánkódik azóta a kamra homályában, ezért más megoldáshoz folyamodtunk.

Kicsontoztuk a csirkehúst, és bőröstül-megdermedt kocsonyástul-zöldségestül-szószostul ment a turmixgépbe, 2 evőkanál krémsajt és 1 evőkanál curry paszta kíséretében. (Természetesen itt az arány a maradék mennyiségétől függ.) Az egészet összeturmixoltuk, egy éjszakára ment a hűtőbe. A háttér csempefeliratáról csak annyit, hogy a legnépszerűbb receptjeink felkerülnek a konyhai dicsőségfalra, természetesen ezt a levest is utolérte ez a megtiszteltetés.

 

 

A végeredmény pedig egy mennyei thai fűszerezésű húskrém, ami sajtszeletre vagy ubikarikára (nem diétázóknak: pirítósra) kenve csodás reggeli vagy vacsora. És azt hiszem, most már TÉNYLEG be kell vinnem a kollégáknak, mert kilátásba lett helyezve, hogy ha mindig csak posztolgatok, de nem hozok kóstolót, akkor tömeglázadás fog kitörni, és a babzsákokból fognak az íróasztalomhoz barikádot emelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Follow by Email
Facebook623
Instagram2k