Liszt- és cukormentes palacsinta

…meg hát császármorzsa, ha nem sikerül jól megfordítani. Abszolút szénhidrátszegény verzió, kevés hozzávalóval.

Tudjátok, hogy mennyire szeretek azzal játszani, hogy a klasszikus magyar konyha elemeit variálgatom át szénhidrátszegény, diétába is beilleszthető verzióra. Nos, most elérkeztem a hétvégi családi ebédek örökzöldjéhez, a palacsintához is. Bevallom, ez már a harmadik kísérletem volt a szénhidrátszegény palacsinta kikísérletezésében! Az első kettőből nagyon szép császármorzsa lett 😀 Viszont annak nagyon finom volt, sőt harmadjára már Ádám kérte, hogy lehetne-e ez a szombati ebédünk desszertje. Most nem bíztam a véletlenre, sütéshez rögtön két tányért tettem ki: a sikerült palacsintásat és az elbaszo… császármorzsásat. (A mellékelt ábra mutatja, hogy mindkét tányérra szükség volt.)

Az a vicces, hogy klasszikus palacsintát életemben kábé kétszer sütöttem, úgyhogy ezzel a 3 keto palacsinta sütéssel már nagyobb a tapasztalatom, mint a hagyományos verzióban 😀 A neten rengeteg keto palacsinta recept kering, leírom azt, ami nekem bejött.

Hozzávalók 5 palacsintához:

  • 3 tojás
  • 2 púpozott ek mascarpone
  • 2 csapott ek mandulaliszt
  • 2 ek eritrit
  • 1 tk sütőpor
  • 1 dl víz

Találtam a neten olyan verziókat is, ahol kicsivel több a mascarpone, de nincsen benne mandulaliszt. A hozzávalókat összekevertem, serpenyőben egy kis vajon/zsíron/olajon (nálam jelen esetben zsíron, mert a többiből kifogytunk) közepes lángon (!) megsütöttem mindkét oldalát.

A láng fokozatára érdemes ügyelni, mert magas lángon nyersebb marad a közepe, és még kevésbé lehet átfordítani. Kicsit lassabban sül, mint a hagyományos palacsinta, türelmesnek kell lenni, különben esik szét, mintha nem lenne holnap. Viszont arra is érdemes figyelni, hogy ne süsd túl, mert akkor meg könnyen kiszáradhat. A közepébe szintén szénhidrátszegény túrókrémet tettem.

A túrókrém hozzávalói 2 palacsintára:

  • 2 ek félzsíros túró
  • 2 ek tejföl
  • 2 tk eritrit
  • pár csepp citromlé

A tetejét meghintettem kakaóval és fahéjjal, mellé pár epret szórtam. Délutáni kávé mellé klassz kis hétvégi uzsonna, teljesen keto vagy lowcarb diétába illeszthetően.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.